ArcplasztikaOrrplasztika

Hatásos kezelések horkolás ellen – Horkolásgátló eszközök vagy műtét?

twitterFacebook

A horkolás sajnos népbetegség, így valószínűleg nem sokan vannak olyanok, akik maguk ne horkolnának időnként, vagy ne találkoztak volna horkoló emberrel. A jelenség nem is okoz különösebb gondot, ha csak átmenetileg, például egy szokásosnál fárasztóbb nap után jelentkezik. Olyan esetekben azonban, mikor a horkolás állandósul, a kisebb kényelmetlenségből hosszútávon komoly egészségügyi és szociális probléma válhat. Klinikai vizsgálatok szerint, a felnőtt férfiak 40 százaléka és a nők 25 százaléka rendszeresen horkol, ami nem csak számukra okoz számos kellemetlenséget, de a környezetükben élők életét is megkeserítheti.

A horkolás okai

Alvás közben a test izmai ellazulnak. Igaz ez a a száj és a garat izmaira is. Olyan esetekben, mikor a szövetek laza tónusa miatt a be- és kilégzés akadályba ütközik, a felső légutak rezgésbe jönnek és minden lélegzetvétel jellegzetes, horkoló hanggal jár. Amellett, hogy ez a fajta hangos alvás igen kellemetlen lehet a hallótávolságban tartózkodók számára, a horkolás a horkoló ember pihenését is tönkreteheti. Sajnos azonban, súlyosabb esetekben nem maga a hanghatás okozza a legnagyobb problémát, hanem az akadályozott légzés miatt kialakuló, komoly egészségügyi kockázatot jelentő állapotok. Ezek leggyakrabban előforduló típusa az obstruktív alvási apnoe. Ilyenkor a horkoló ember légzése időnként teljesen leáll, majd újraindul. Ezek a rendszeres légzéskimaradások hosszútávon jelentősen megnövelik az olyan betegségek kialakulásának kockázatát, mint például a szívinfarktus, a magas vérnyomás vagy az agyvérzés.

A horkolás kialakulásának hátterében a legtöbb esetben az alábbi tényezők állnak:

  • A nyelv, a szájpadlás és a garat gyenge izomtónusa – Ez az állapot lehet tartós, okozhatja alkoholfogyasztás vagy egyes gyógyszerek, mint például altatók szedése is.
  • Orrdugulás – Ennek oka lehet például megfázás, allergia, orrmelléküreg-gyulladás, orrpolip, vagy az orrjáratok anatómiai rendellenessége.
  • A lágy szájpad eltérései – Ha ezen a területen duzzanat alakul ki, vagy az itt található szövetek mérete, illetve formája eltér a normálistól, a légzést jelentősen akadályozhatja
  • Túlsúly – Az elhízás miatt kialakuló zsírlerakódások nem csak a bőr alatt találhatóak meg, hanem a garat szöveteiben is, így hatással lehetnek a légzésre is.

A horkolás megszüntetése – Kezelések és horkolásgátló készülékek

Számos kezelés létezik a horkolás ellen, ezek között vannak olyanok, melyek csak átmenetileg szüntetik meg a problémát, de léteznek tartós eredményt nyújtó megoldások is. A megfelelő eszköz vagy eljárás kiválasztásához mindenekelőtt a horkolás pontos okainak és típusának meghatározása szükséges.

Horkolás vizsgálat

A horkolás típusának meghatározásához igen nagy segítséget nyújthat a horkoló ember környezetében élők tapasztalata, hiszen elsősorban ők tudnak beszámolni a horkolás gyakoriságáról, volumenéről és az esetleg felmerülő egyéb problémákról is. A horkolás okainak pontos felderítéséhez azonban fül-orr-gégész szakember segítségére van szükség, aki a megfelelő vizsgálatok elvégzésével megállapítja, hogy mely szervi elváltozások vezettek a horkolást kialakulásához.

Endoszkópos vizsgálat

Az endoszkópos vizsgálat során egy apró kamerát vezetnek be a páciens orrjárataiba és monitoron keresztül végigkövetik a levegő útját. Ezt általában éber állapotban végzik, de esetenként történhet altatásban is, amikor az orvos megfigyelheti a légutak alvás közben történő változásait is.

Alvásvizsgálat

Az alvásvizsgálatot egy speciális laboratóriumban végzik, ahol este a páciens a megszokott módon lefekszik aludni, majd különböző műszerek segítségével megfigyelik az egész alvásciklusát. Ez a módszer elengedhetetlen az alvási apnoe vizsgálatához, hiszen csak így határozható meg pontosan, hogy adott idő alatt hányszor és milyen időtartamra áll le a páciens légzése.

A horkolás megszüntetése műtét nélkül

Amennyiben a horkolás nem jár együtt olyan súlyos egészségügyi kockázatot jelentő állapotokkal, mint például az alvási apnoe, lehetőség van a probléma műtétet nem igénylő kezelésére is.

Életmódváltás

Egyes esetekben célravezető lehet a horkolás kezeléséhez néhány életmódbeli változtatás végrehajtása is.

  • Túlsúly esetén a testsúly csökkentése
  • Rendszeres testmozgás
  • Az alkoholbevitel csökkentése
  • Altató hatású gyógyszerek szedésének abbahagyása
  • Alvás oldalfekvésben
  • A dohányzás abbahagyása
Horkolásgátló eszközök

Orrtapasz és horkolásgátló klipsz – Ezek az eszközök elsősorban az orrlégzés megkönnyítésére használhatóak. Az orrtapaszt az orr külső részére kell felragasztani, ami így kívülről megemeli a az orrjárat falát. A horkolásgátló klipsz és henger pedig az orrba helyezve tágítja ki az orrüreget, biztosítva ezzel a levegő szabad áramlását.

Horkolásgátló fejpánt – Ez az eszköz egy fejre helyezhető pánt, ami alvás közben megfelelő helyzetben tartja az állkapcsot, így a nyelv nem tudja elzárni a légutakat.

Horkolásgátló sín – Ez egy fogszabályzóhoz hasonlító sín, melyet az alvás idejére a szájba kell helyezni. Speciális kialakításának köszönhetően a horkolásgátló sín meggátolja a szájpadlás megereszkedését, így az nem akadályozza a levegővételt.

CPAP alvásterápiás készülék – A CPAP ( Continuous Positive Airway Pressure) elsősorban az alvási apnoeban szenvedők számára lehet igen hasznos. Az eszköz egy orra vagy orra és szájra illeszthető maszkból és egy levegőbefúvó készülékből áll, amely az alvási ciklus teljes időtartama alatt folyamatos légáramlatot tart fenn a légutakban és így megelőzi a lélegzés spontán leállását.

A horkolás kezelése műtéttel

A horkolás megszüntetésének legbiztosabb és legtartósabb eredményt nyújtó módja a műtéti beavatkozás. Számos eljárás létezik a probléma kezelésére, melyek közül a páciens számára legmegfelelőbb kiválasztása mindig a kezelőorvos feladata.

Injekciós kezelés

Viszonylag új módszernek számít a horkolás injekciós kezelése. Ebben az esetben a lágy szájpadlásba egy speciális anyagot fecskendeznek, ami körülbelül 2 hét alatt hegesedést idéz elő az érintett szövetekben. Az így kialakult heg segít megerősíteni a laza szöveteket és ezzel megakadályozza azok rezgését alvás közben.

Mandulaműtét és orrpolip eltávolítás

A horkolás kiváltó oka lehet az orr- és garatmandulák megnagyobbodása vagy orrpolip kialakulásai is. Ilyen esetekben a horkolás megszüntethető a problémát okozó szövetek eltávolításával.

Orrsövényműtét

Sok esetben a horkolás hátterében az orrjáratok olyan szerkezeti eltérései állnak, mint például az orrsövény ferdülés. Ilyenkor az orrlyukakat elválasztó porc nem megfelelően fejlődött ki és rendellenes alakjával, irányával vagy vastagságával akadályozza a levegő szabad áramlását. Az orrsövényműtét során az orrsövény eltéréseit endoszkópos eszközökkel kiigazítják, biztosítják az orrlyukak szimmetriáját és eltávolítják a légzést akadályozó szöveteket. Gyakran az orrsövény ferdülés orrpolip kialakulásával is együtt jár, aminek eltávolítására is lehetőség van a műtét során.

Horkolásgátló műtét

Ha a horkolást a lágy szájpadlás megereszkedése okozza, a legtartósabb eredmény horkolásgátló műtéttel (UPPP) érhető el. A beavatkozást altatásban végzik, amely során eltávolítják a nyelvcsapot, a lágy szájpadlás egy részét és, ha szükséges, a garatmandulákat is, majd a bemetszéseket varratokkal lezárják.  Ezzel a módszerrel a légutak jelentős mértékben kiszélesíthetőek és egyúttal megszüntethető a szájpadlás fokozott megereszkedése is. A műtét általában 1-2 napos kórházi benntartózkodást és 1-2 hetes gyógyulási időt igényel. A horkolásgátló kezelést a TB is támogatja.

Lézeres horkolásgátló műtét

Lézeres horkolásgátló műtét nagyjából megegyezik a hagyományos horkolás elleni műtéttel, azzal a különbséggel, hogy itt a nyelvcsap és a lágy szájpadlás részeinek eltávolítását lézerrel végzik el. Ennek nagy előnye, hogy a beavatkozás nem igényel altatást és a páciens a kezelés után pár órával hazamehet. A lézeres műtét hátránya, hogy a végső eredmény eléréséhez általában több kezelésre van szükség.

Lézeres szájpadlás merevítés

A lágy szájpadlás mérete és tónusa lézeres kezeléssel is megváltoztatható. A beavatkozás során az érintett szöveteken lézerrel égési területeket hoznak létre, melyek gyógyulás közben összezsugorodnak és szilárdabb felépítésűvé vállnak, így kevésbé akadályozzák a levegő áramlását, mint korábban. A kezelést helyi érzéstelenítésben végzik és nagyjából 30 percet vesz igénybe.

Pillér implantátumok

A lágy szájpadlás merevítésének  egyik gyakran alkalmazott módja a pillér implantátumok beültetése. A beavatkozás során a szájpadlásba néhány pálcika alakú implantátumot helyeznek, melyek tartást adnak a laza szöveteknek és a körülöttük kialakuló hegszövetek szilárdabbá teszik a szájpadlást. Ezzel  megakadályozható, hogy az alvás során a légutak beszűküljenek és kialakuljon a horkolás.

Rádiófrekvenciás horkolásgátlás

A horkolás ellen alkalmazott kezelések egyik legújabb típusa a rádiófrekvenciás horkolásgátlás. A beavatkozás során a lágy szájpadlást és a garatívet sebészeti elektród segítségével rádiófrekvenciás hullámokkal kezelik, amely hatására az érintett szövetek mérete csökken és szerkezete szilárdabbá válik.  Ezzel a módszerrel a levegő útja kitágítható és megakadályozható a szájpadlás megereszkedése is. A rádiófrekvenciás műtét nem jár jelentős fájdalommal és nem igényel kórházi benntartózkodást sem. A végső eredmény eléréséhez azonban egyes esetekben 2-3 kezelésre is szükség lehet.

 

'Fel a tetejéhez' gomb
error: Content is protected !!