A modern kori mellnagyobbítás története 1962-ben kezdődött, főszereplője pedig Timmie Jean Lindsey, egy texasi gyári munkás asszony, aki 15 évesen ment férjhez és a 20-as évei közepén, 6 gyermekkel a háta mögött vált el első férjétől. A válás után Linsey megismerkedett egy férfival, aki rábeszélte, hogy csináltasson egy tetoválást a mellei közé.
Mikor ennek a kapcsolatnak vége lett, a nő úgy érezte, hogy meg kell szabadulnia a bőrét elcsúfító, meglehetősen igénytelen ábrától. „Szégyelltem -mondja- és szerettem volna valahogy eltüntetni magamról.” Alacsony fizetése miatt Lindsey nem mehetett drága bőrgyógyászhoz, így a helyi kórházban kért segítséget. Itt kérésére azt a választ kapta, hogy a tetoválást -az akkori orvosi lehetőségeknek megfelelően- csak bőrátültetéssel tudják eltávolítani. 
Ám az orvosoknak volt egy másik ajánlatuk is. Megkérdezték tőle, hogy gondolt-e már mellnagyobbításra? Lindsey fejében korábban meg sem fordult a mellnagyobbítás ötlete, hiszen sosem feszélyezték a mellei. Ráadásul akkoriban ez az eljárás még igencsak fejletlen és veszélyes volt; az orvosok mellnagyobbítás céljából gyakran fecskendeztek ötletszerűen kiválasztott anyagokat a nők mellébe, vagy szivacsból készített mellimplantátumokat próbáltak beültetni.
„Az egyetlen személy, akivel a mellnagyobbításról beszéltem, az unokatestvérem volt -mondja Lindsey- akinek volt már korábban néhány műtéte, és ő elmesélte, hogy néha mikor reggel felkel, úgy érzi, a mellei valahol máshol vannak, mint lenniük kellene. Istenem, gondoltam, én soha nem akarok ilyen helyzetbe kerülni. Így nem sokkal a beszélgetés után úgy döntöttem, felveszem a kapcsolatot az orvosokkal és belevágok a mellnagyobbításba.” Az orvosi csapat vezetője az a Dr. Thomas Cronin volt, akinek nevéhez fűződik a világ első szilikon gél mellimplantátumának kifejlesztése.
Thomas Briggs szerint, aki 29 évesen Cronin rezidense volt, a mellimplantátum ötlete akkor merült fel először, mikor kollégájuk, Frank Gerow a vérbankba ment: „Ők (a vérbank) akkoriban álltak át az üveg palackokról a műanyag tasakokra -mondja Briggs- és mikor Gerow egy tasak vérrel a kezében átsétált a hallon, azt vette észre, hogy a tasak tapintása és lágysága nagyban hasonlít a női mellekéhez.” Nagyjából ugyanebben az időben, Cronin egy New Orleans-ban tartott, plasztikai sebészeknek rendezett kongresszuson összefutott egy korábbi rezidensével, aki megemlítette neki, hogy létezik egy vállalat, amely egy olyan figyelemre méltó új anyagot gyárt, mely csak nagyon kis válaszreakciót vált ki az emberi test szöveteiből, illetve sűrűsége és viszkozítása igen széles skálán mozog, a folyadéktól a szilárd anyagig. Szilárd formájában tasak készíthető belőle, amely megtölthető a folyadék állagú anyaggal.
Cronin az új felismerés és anyag birtokában rájött, hogy mindez igen jól alkalmazható lehet egy mellnagyobbításhoz használható mellimplantátum elkészítéséhez. A mellimplantátum prototípusa hamarosan el is készült, melyet egy Esmeralda nevű kutyába ültettek be. „Az implantátum megfelelően működött -mondja Briggs- és így végül eljutottak Timmie Lindsey-hez.” A nő a műtét előtt eltöltött némi időt az orvosokkal, akik felvázolták számára a lehetőségeket. „Kérdezték tőlem, hogy szeretnék-e mellnagyobbítást -mondja- én pedig azt feleltem, hogy nem igazán tudom eldönteni, hiszen az egyetlen dolog, amit valaha meg akartam változtatni magamon, azok a füleim voltak.
Mondtam is nekik, hogy sokkal jobban örülnék, ha mellnagyobbítás helyett inkább azokkal kezdenének valamit Erre azt felelték, hogy megcsinálják a füleimet is. Így hát igent mondtam. Mielőtt beültették a mellimplantátumokat, megkérdezték, hogy szeretném-e előbb látni őket, de azt feleltem nekik, hogy nem, csak csinálják. Az volt az elméletem, hogy, ha nem nézem meg őket, akkor később sem fogok aggódni amiatt, hogy valami idegen dolog van a testemben.”
Lindsey mára már 80 éves és továbbra is Texasban él. Éjszakai műszakban dolgozik egy szeretetotthonban és azok a korai, kísérleti mellimplantátumok még mindig ott vannak a melleiben. Így kezdődött a mellnagyobbítás 50 éve tartó története, amely azóta is tele van komoly sikerekkel és vitákkal egyaránt.
A mellnagyobbítás helyzete napjainkban
A fenti rövid történetből is jól látszik, hogy a kezdetek kezdetén még senki nem sejtette, hogy később milyen óriási népszerűségre tesz majd szert a mellnagyobbítás. Azóta sok évtized eltelt és statisztikák azt mutatják, hogy napjainkra a mellnagyobbítás messze a legnagyobb számban végrehajtott plasztikai beavatkozássá vált. 2010-ben az Egyesült Államokban 318.123 mellnagyobbítást végeztek és az Egyesült Királyságban is ez volt a legnépszerűbb kozmetikai műtét: ott 9,418 nőn hajtották végre a beavatkozást, ami 10%-kal több, mint az azt megelőző évben. A becslések szerint világszerte megközelítőleg 5-10 millió mellnagyobbítást végeztek eddig, melyeknek nagyobb része kozmetikai céllal történt, de jelentős azok száma is, melyeket masztektómiát követően végeztek a mell helyreállítása érdekében. Emellett növekvő számot mutat a transzexuális páciensek mellnagyobbítása is. Mindezek mellett a mellnagyobbítással szembeni aggodalmak teljesen soha nem szűntek meg, amelyet jól mutat a PIP mellimplantátumokkal kapcsolatban 2010-ben kirobbant botrány is.
De vajon miért kockáztatnak a nők ilyen nagy számban? Manapság szinte az összes testtájék módosítható vagy kiegészíthető, vajon a számos plasztikai műtét közül miért pont a mellnagyobbítás az, amit ilyen óriási számban végeznek? A PIP botrány kirobbanásakor többen nyilvánosan is elmondták, hogy amíg a mell rekonstrukciója miatt végzett mellnagyobbítást teljesen el tudják fogadni, addig a pusztán esztétikai célú mellnagyobbítás okait kevésbé értik meg. Nyilván ez az összehasonlítás ebben a formában kissé csúsztatás, hiszen annak a nőnek, aki élete nagy részét igen kis mellekkel élte le, a mellnagyobbítás hasonlóan nagy lépést jelenthet, mint másnak egy helyreállító céllal végzett mellplasztika.
Az is érdekes kérdéseket vethet fel, hogy vajon miért pont az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban a legnépszerűbb a mellnagyobbítás? Az olyan országokban, mint Kína, India vagy Japán jelentősen kisebb arányban végzik ezt a fajta plasztikai műtétet, sokkal népszerűbbek pl. az orrplasztika, a zsírleszívás vagy szemhéjplasztika. Az egyébként nagy mennyiségű implantátum beültetést végző országokban is eltérő lehet az esztétikum megítélése, így Braziliában inkább a fenéknagyobbítás van fókuszban, míg Franciaországban a kisebb méretű melleket preferálják.
Néhány vélemény a mellnagyobbításról
Douglas McGeorge plasztikai és rekonstrukciós sebész, a BAAPS korábbi elnöke szerint a mellnagyobbítást választó nőknek két fő típusa van: az egyik típusba tartoznak azok, akiknek eleve, örökletesen kis melleik vannak és szeretnének ezen változtatni. Ők általában tizenéves koruk végén vagy 20-as éveik elején szánják el magukat a műtétre. A nők másik típusa, akiknek alapvetően normális méretű melleik vannak, de szülés után ezek megereszkedtek, mirigyállományuk csökkent és mellnagyobbítással szeretnék újra teltebbé tenni azokat.
McGeorge szerint minden esetben szükséges a pácienseket tájékoztatni a műtét lehetőségeiről, a kockázatokról és szövődményekről. Ám ez sok esetben nem történik meg, mert egyes mellnagyobbítást végző klinikák sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek az értékesítésre, mint a tájékoztatásra. Pedig igen fontos lenne felhívni a figyelmet az olyan mellnagyobbítással összefüggő esetleges problémákra, mint a tokzsugorodás, mikor a mellimplantátumot körbenövő szövet megvastagodik és zsugorodik, így deformálva a mellet. Ezt a szövődményt Lindsey is megtapasztalta, ahogy hozzá hasonlóan nők ezrei azóta.
McGeorge szerint szintén fontos megemlíteni a fertőzés esélyét is, hiszen ez minden estben fennáll, mikor a bőr felvágják és, ha ez a fertőzés a mellimplantátum körül alakul ki, gyulladást okozva a mell szövetiben, az implantátumot el kell távolítani a kezelés idejére, így hónapokat is igénybe vehet, amíg a mellimplantátum visszakerülhet a helyére. Ezzel a mellnagyobbítás végső eredményének elérése is jelentősen több időt vesz igénybe és több kellemetlenséggel jár, mint normális esetben.
Azok a nők, akik mellnagyobbításon esetek át, gyakran tökéletesen tisztában vannak az okokkal és felismerik azt a társadalmi, kulturális nyomást, melyek végül őket is a műtét elvégzéséhez vezették. Michell Anne Kimball, a San Diego County Equestrian Foundation vezetője 4 évvel ezelőtt, 44 éves korában esett át mellnagyobbításon, amely majdnem véget is vetett ló kiképzői karrierjének. Michell Dél-Kaliforniában él, ahol a nyugati testideált igen nagyra értékelik „és komoly nyomás nehezedik az emberre, hogy ne látsszon meg rajta az öregedés” mondja. „Jelentős szerepe van ebben a reklámoknak is, melyekben tökéletes testű nőkkel reklámozzák a fehérneműket és egyéb termékeket és ezek a reklámok elsősorban férfiaknak szólnak, nem nőknek. Mindez oda vezet, hogy a nők úgy kezdenek el viselkedni, ahogy egyébként nem tennék. Én atléta vagyok -mondja- és tudom, hogy nem kellene így éreznem a testemmel kapcsolatban, de mégis nagyon elégedett vagyok mindazzal, amit a mellnagyobbítástól kaptam”
Virginia L Blum, a Kentucky Egyetem professzora és a Flesh Wounds című, kozmetikai iparról írt tanulmány szerzője szerint a mellnagyobbítás mára az élet természetes részévé vált. „A minap egy filmet néztem a tv-ben -mondja- amiben szerepelt egy színésznő, akin egyértelműen látszott, hogy mellnagyobbítása volt korábban és én arra gondoltam, hogy ez a kissé természetellenes látvány mára már szinte teljesen megszokottá vált és valójában már nem is számít természetellenesnek. A mellnagyobbítás már nem egy extrém dolog, hanem hozzátartozik az esztétikai képünkhöz. Manapság a megereszkedett mell már nem elkerülhetetlen velejárója a gyermekszülésnek, hanem sokkal inkább kalkulálható és megoldható probléma.”
A plasztikai műtétek 90%-át nőkön végzik és Blum szerint ennek fő oka az, hogy azok a nők, akik divatmagazinokon nőttek fel, egyre inkább kezdenek rájönni, hogy képesek uralni és megváltoztatni a testüket és ezáltal elérhetővé válik számukra az a forma, amelyre kislány koruk óta vágytak. A plasztikai sebészet is részévé vált a fogyasztói társadalomnak, így, ha például egy mellnagyobbítás elégedettséggel tölt el valakit, akkor erre az érzésre később is vágyni fog és újabb műtéteken kezd gondolkodni.
A mellnagyobbítás egyre nagyobb népszerűsége azt is tükrözi, hogy az emberek kulturálisan mennyire vonzódnak a nemek közötti különbségekhez, hiszen minél nagyobb melle van egy nőnek, annál hangsúlyosabb a nőiessége. „A női mell -mondja Thomas Biggs- egyfajta külső szimbóluma a női nemnek és nekünk szükségünk van nemi tudatunk megerősítésére.” Briggs több, mint 8000 mellnagyobbítást hajtott végre karrierje során és fokozatosan kezdett rájönni arra, hogy milyen hatalmas jelentősége van a női mellnek abban, amit a nők gondolnak magukról és ahogy a bőrükben érzik magukat. „Lehet, hogy az emberek szívesen viccelnek azzal, hogy a nők azért szeretnének mellnagyobbítást, hogy vonzzák a férfiakat, vagy iriggyé tegyenek más nőket, de a valóság az, hogy valójában ez segíti megerősíteni őket a saját nemi tudatukban.”
Forrás: The Guardian
További információk angolul: Mayo Clinic – Breast augmentation, American Society of Plastic Surgeons – Breast implants. Webmd – Breast surgery
