MellimplantátumMellnagyobbításMellplasztika

A mellimplantátum mérete – Az első és legfontosabb kérdés a mellnagyobbítás előtt

Évente nők milliói döntenek világszerte a mellplasztika és a mellnagyobbítás mellett, hiszen mára ezek a kozmetikai beavatkozások igen fejlett technikai szintet értek el és áruk is egyre inkább megfizethetővé válik az emberek szélesebb rétege számára. Azonban az elhatározás csak az első lépés a sorban, mert a megfelelő végeredmény elérése érdekében még számos döntést kell meghoznia a mellplasztikára vállalkozó hölgyeknek. Ilyen döntés többek között például, hogy hova kerüljön beültetésre az implantátum, milyen legyen a formája, a felszíne és végül, de nem utolsó sorban: milyen méretű legyen a mellimplantátum.

A beültetésre kerülő mellimplantátum mérete talán a legnehezebben eldönthető kérdés, amely a mellnagyobbítás előtt felmerül, ugyanis ennek megválaszolásában tud a legkevesebb segítséget nyújtani a kezelőorvos, hiszen csak a páciens tudhatja pontosan, hogy milyen méretű mellekre vágyik. Azonban előfordulhat, hogy ezzel még ő maga sincsen teljesen tisztában, mert nem tudja egyértelműen meghatározni, hogy milyen méretű mellimplantátum illeszkedne legjobban az alkatához. Ebben a cikkben olyan módszerekről lesz szó részletesen, melyek megkönnyíthetik a megfelelő méretű mellimplantátum kiválasztását azok számára, akik a mellplasztika mellett döntöttek.

A mellimplantátum méretének kiválasztása a mellnagyobbításhoz

A mellimplantátumok méretét köbcentiméterben (cc) szokták megadni, ami az implantátum teljes térfogatának meghatározására szolgáló megjelölés. Ugyanakkor a helyzet korántsem ilyen egyszerű, hiszen a különböző mellimplantátumoknak nem csak a mérete, hanem a formája és a kialakítása is eltérhet egymástól. Ezért a megfelelő implantátum kiválasztásához először fel kell mérni a páciens testi adottságait és igényeit, majd ezek figyelembevételével lehet csak meghatározni az ideális méreteket.

A mellimplantátum méretének meghatározásához szükséges legfontosabb szempontok

  • A páciens igényei és elvárásai
  • A páciens életmódja
  • A páciens általános testméretei és arányai
  • A páciens mellszöveteinek mennyisége
  • A páciens melleinek és mellkasának szélessége

A fenti felsorolásból is jól látszik, hogy a kérdés meglehetősen összetett. Például hiába szeretne valaki látványosan nagy méretű melleket, ha aktívan sportol és így az életmódja nem teszi lehetővé az ehhez szükséges térfogatú mellimplantátumok beültetését. Vagy, ha a páciens mellkasa az átlagosnál keskenyebb, szintén behatároltak a lehetőségei az implantátum maximális méretének tekintetében.

Módszerek a mellimplantátum méretének kiválasztásához

Kosárméret

A melltartók kosárméretének összehasonlítása jó kiindulópont lehet a mellnagyobbítás mértékének meghatározásához. Ugyanakkor ez csak egyfajta első benyomás megszerzéséhez elegendő, hiszen a kosárméret gyártónként változik, így ezzel a módszerrel a mellimplantátum optimális mérete nem határozható meg kellő pontossággal.

Egyes források szerint az A kosárméretről B kosárra történő mellnagyobbításhoz általában 200-250 cc, míg a B kosárméretről D kosárra történőhöz 300-400 cc méretű mellimplantátumokra van szükség, de ezt kezeljük kellő fenntartással, mintegy érdekességképpen.

A mellek mérése

A mellek méretének meghatározásával és ennek a mellimplantátumok gyártói által közölt táblázatokkal (lásd a cikk végén) való összevetésével már viszonylag pontos képet kaphatunk a választható implantátumok köréről. Ehhez nincs másra szükség, mint egy mérőszalagra, amivel meg kell mérni a mell szélességét, majd ezt össze kell hasonlítani a megadott táblázatokban található mellimplantátumok átmérőjével.

Az optimális implantátumnak mindig kevéssel keskenyebbnek kell lennie a mell szélességénél. Az átlagos mell átmérője nagyjából 12 centiméter, így ebben az esetben a 11-11,5 centiméter szélességű mellimplantátumok közül érdemes választani. Aki viszont az átlagosnál kevesebb mellszövettel rendelkezik, annak célszerű inkább ennél is 1 centiméterrel keskenyebb implantátumot választania, mert így elkerülhető, hogy a mellimplantátum szélei észrevehetőek maradjanak a mellnagyobbítás után.

Rizs próba

A rizs próba egy otthoni körülmények között is elvégezhető módszer, amely segítségével közelebb juthatunk a vágyott mellméret eléréséhez szükséges mellimplantátum méretének kiválasztásához. Természetesen ez sem ad pontos eredményt, de kiindulópontnak megfelelő lehet.

A rizs próbához válasszunk ki egy olyan méretű melltartót, melyet a mellnagyobbítás után viselni szeretnénk, majd műanyag vagy szövet tasakba töltsünk száraz fehér rizst és helyezzük a melltartóba a mell fölé. Mikor a melltartó teljesen ki lett töltve, mérjük meg a rizs súlyát.  A rizs próbához általában csészében (cup) adják meg a rizs mennyiségét, ami súlymértékre átváltva nagyjából 180-200 grammot jelent.

  • 1 csésze = 236 cc
  • 1/2 csésze = 118 cc
  • 3/4 csésze = 177 cc
  • 2/3 csésze = 156 cc
  • 1/3 csésze = 78 cc
  • 1/4 csésze = 59 cc
  • 1/8 csésze = 30 cc
Előtte-utána fényképek

Jó kiindulópontot jelenthetnek a mellimplantátum méretének meghatározásához a mellnagyobbítás előtt és után készült fényképek is. Oldalunkon is találhatóak olyan galériák, ahol a beültetett implantátum mérete és a páciens testméretei is fel vannak tüntetve, így pontosan látható a mellnagyobbítás eredménye. Próbáljunk olyan képsorozatot kiválasztani, amin a páciens alkata az előzetes képeken a leginkább hasonlít a miénkre.

Próbamelltartók

A próbamelltartók olyan speciális eszközök, melyeket a plasztikai sebészeteken használnak a mellnagyobbításhoz szükséges mellimplantátum méretének meghatározásához. Ezek a bélés nélküli melltartók különböző méretekben készülnek és a próba során mellimplantátumokat helyeznek beléjük a mellek fölé, így választva ki a teljes kitöltésükhöz szükséges méretet.

Mellnagyobbítás előtte utána képek és információk

mellnagyobbitas-elotte-utana

Mellimplantátum mérettáblázatok

Az alacsony profilú mellimplantátum méretei (Inamed)

 

Mellimplantátum méret (cc)Mellimplantátum átmérőMellimplantátum vastagság
120 cc9.4 cm2.5 cm
150 cc10.1 cm2.7 cm
180 cc10.7 cm2.9 cm
210 cc11.2 cm3.0 cm
240 cc11.7 cm3.2 cm
270 cc12.2 cm3.3 cm
300 cc12.6 cm3.5 cm
330 cc13.0 cm3.6 cm
360 cc13.4 cm3.7 cm
390 cc13.6 cm3.8 cm
420 cc14.0 cm3.8 cm
450 cc14.4 cm3.9 cm
480 cc14.8 cm3.9 cm
510 cc15.1 cm4.0 cm
550 cc15.4 cm4.0 cm
600 cc15.8 cm4.3 cm
650 cc16.0 cm4.5 cm
700 cc16.4 cm4.6 cm
750 cc16.8 cm4.8 cm
800 cc17.2 cm4.9 cm

 

A közepes profilú mellimplantátum méretei (Inamed)

 

Mellimplantátum méret (cc)Mellimplantátum átmérőMellimplantátum vastagság
158 cc9.5 cm3.2 cm
176 cc9.9 cm3.3 cm
194 cc10.3 cm3.4 cm
213 cc10.6 cm3.5 cm
234 cc10.9 cm3.6 cm
265 cc11.4 cm3.7 cm
286 cc11.7 cm3.8 cm
304 cc11.9 cm4.0 cm
339 cc12.4 cm4.0 cm
371 cc12.9 cm4.1 cm
397 cc13.1 cm4.2 cm
421 cc13.3 cm4.3 cm
457 cc13.7 cm4.5 cm
492 cc14.0 cm4.6 cm
533 cc14.4 cm4.7 cm
575 cc14.8 cm4.8 cm
616 cc15.2 cm4.9 cm
659 cc15.4 cm5.0 cm
700 cc15.8 cm5.1 cm
752 cc16.2 cm5.2 cm

 

A magas profilú mellimplantátum méretei (Inamed)

 

Mellimplantátum méret (cc)Mellimplantátum átmérőMellimplantátum vastagság
120 cc9.0 cm2.7 cm
140 cc9.1 cm3.3 cm
160 cc9.4 cm3.5 cm
180 cc9.6 cm3.8 cm
200 cc9.7 cm4.0 cm
230 cc10.0 cm4.2 cm
260 cc10.4 cm4.3 cm
280 cc10.6 cm4.5 cm
300 cc10.9 cm4.5 cm
325 cc11.2 cm4.6 cm
350 cc11.4 cm4.9 cm
375 cc11.7 cm4.9 cm
400 cc11.9 cm5.0 cm
425 cc12,0 cm5.2 cm
450 cc12.4 cm5.2 cm
475 cc12.6 cm5.5 cm
500 cc13.0 cm5.2 cm
550 cc13.5 cm5.6 cm
600 cc13.8 cm5.7 cm
650 cc14.2 cm5.9 cm
700 cc14.5 cm6.2 cm
750 cc15.0 cm6.0 cm
800 cc15.3 cm6.1 cm

 

'Fel a tetejéhez' gomb