FogászatFogszabályozásFogszabályzó

A fogszabályzó és az evés – Mit és hogyan együnk a fogszabályozás ideje alatt?

twitterFacebook

Napjainkra a fogszabályozás modern módszerei már széles körben elterjedtté váltak és ennek köszönhetően egyre kevesebben kénytelenek együtt élni az esztétikailag zavaró, és sok esetben a fogak egészségére is káros fogászati eltérésekkel. Azonban a leggyakrabban alkalmazott rögzített fogszabályzók viselése a számtalan előny mellett néhány kihívással is együtt jár. Mivel ezek a készülékek a nap 24 órájában a fogakon vannak, viselőjüknek hozzá kell szoknia ehhez az elsőre kissé furcsa, idegen érzéshez, meg kell tanulnia a fogak és a fogszabályzó megfelelő tisztítását és nem utolsó sorban oda kell figyelnie rá, hogy mit és hogyan eszik. Ez utóbbi azért is kiemelten fontos tényező, mert a fogszabályzó az evés során ugyanúgy ki van téve a különböző ételek és italok hatásának, mint a fogak és a nem megfelelő táplálkozás akár a fogszabályozás eredményét is veszélyeztetheti.

A fogszabályzó és az evés – Mit együnk?

Válasszunk puha ételeket!

A puha, kevés rágást igénylő ételek a legmegfelelőbbek a fogszabályozás ideje alatt. Egyrészt ezek kisebb eséllyel károsítják a fogszabályzót az evés közben, másrészt kevésbé valószínű fogy fájdalmat okoznak az érzékeny fogaknak. Olyan, alapvetően kemény élelmiszerek, mint a zöldségek és gabonák is fogyaszthatóak, ha ezeket előbb puhára főzzük vagy pároljuk. Íme néhány fogszabályzó-barát étel, amit biztonsággal ehetünk:

  • lágy sajtok
  • joghurt
  • leves
  • puha főtt húsok, csont nélkül (csirke, pulyka, húsgombóc, stb.)
  • puha tengeri ételek, csont és szálka nélkül (hal, rák fasírt)
  • tészta
  • főtt krumpli vagy krumplipüré
  • puhára főtt rizs
  • tojás
  • főtt bab
  • puha kenyér, héj nélkül
  • palacsinta
  • puha sütőipari termékek, mint például a kekszek és a muffinok
  • puding
  • almaszósz
  • banán
  • turmixok és fagylaltok
  • gyümölcszselé

Kerüljük a kemény ételeket!

A kemény ételek károsíthatják a fogszabályzót és erős fájdalmat okozhatnak a fogakban, különösen, ha a készülék nem régen került felhelyezésre, vagy beállításra. Kerüljünk minden olyan ételt, ami ropog, hosszas rágást és erőteljes harapást igényel. Néhány élelmiszer, melyek gyakran problémát okoznak evés közben a fogszabályozás ideje alatt:

  • dió, mogyoró és más kemény magvak
  • müzli
  • gabonapelyhek
  • pattogatott kukorica
  • jég
  • kenyérhéj
  • bagel
  • a pizza kemény széle
  • chips
  • nyers sárgarépa (kivéve nagyon apróra vágva)
  • alma (kivéve nagyon apróra vágva)
  • kukorica (főleg, ha nem morzsolt)

Ne együnk ragadós ételeket!

A ragadós ételek ráragadnak mind a fogakra, mind a fogszabályzóra és bekerülnek a fogak közötti részekbe is. Ezzel károsíthatják a készüléket és amellett, hogy megnehezítik a fogak és a fogszabályzó tisztítását, fájdalmat is okozhatnak. Néhány ragadós élelmiszer, amit mindenképpen érdemes elkerülni, ha fogszabályzót viselünk:

  • rágógumi
  • édesgyökér
  • karamella
  • cukorka
  • csokoládé
  • ragadós sajtok

A fogszabályzó és az evés – Hogyan együnk?

Vágjuk apró darabokra az ételt!

A fogszabályzó számára a legnagyobb veszélyt az evés és a rágás jelenti. Ha nem ügyelünk rá kellőképpen, hogy mit és hogyan fogyasztunk, a fogszabályzó leeshet a fogakról, vagy elállítódhat. Az egyik legjobb módszer, amivel mindezt elkerülhetjük, ha az ételeket minél apróbb darabokra vágjuk. Ezzel lecsökkenthetjük a fogakat és a fogszabályzót érő erőhatásokat  az étkezések során. Néhány tipp az ételek előkészítéséhez, melyek segíthetik a könnyebb rágást:

  • Semmiképpen ne együnk csöves kukoricát, mert harapás közben a kukorica csutkája fájdalmat okozhat és tönkreteheti a fogszabályzót. Ha mindenképpen kukoricát szeretnénk enni, akkor egy késsel vágjuk le a szemeket a csutkáról, vagy válasszunk -főtt!- morzsolt kukoricát.
  • Az almát evés előtt minden esetben hámozzuk meg, szedjük ki a magokat és a magházat, majd vágjuk apró darabokra.
  • Még az alapvetően puha ételeket is érdemes felaprítani, mert ezzel csökkenthetjük az egyes falatok elfogyasztásához szükséges rágás mennyiségét

Rágjunk a hátsó fogakon!

A legtöbb ember nem igazán gondolkodik rajta, hogy melyik fogait használja a rágáshoz. Azonban a fogszabályzó felhelyezése vagy beállítása után a fogak a szokásosnál sokkal érzékenyebbek lehetnek, így érdemes odafigyelni rá, hogy az ételt a hátsó fogainkkal rágjuk meg. Ezek általában vastagabbak és erősebbek, így használatuk segíthet enyhíteni a frontfogakban esetleg jelentkező fájdalmat.

  • Evés közben igyekezzünk kerülni az elülső fogak használatát. Ha az ételt apró darabokra vágjuk, nem lesz szükség rá, hogy falatokat harapjunk ki belőle, így a frontfogak  és a fogszabályzó terhelése csökkenthető.
  • Próbáljuk meg a falatokat már eleve a száj hátsó részébe helyezni. Közben ügyeljünk rá, hogy az étel nehogy túlzottan hátra, a torokba kerüljön!
  • Amennyiben lehetőségünk van rá, ne használjunk evőeszközt, hanem fogjuk az ujjaink közé a falatot és óvatosan helyezzük a hátsó fogakra. Ezzel elkerülhetjük, hogy véletlenül ráharapjunk az evőeszközre, vagy felsértsük vele a szájunkat.

Együnk lassan!

Bármilyen éhesek is vagyunk, mindig ügyeljünk rá, hogy lassan együnk. A túl gyors evés azzal a kockázattal jár, hogy nem figyelünk megfelelőképpen a falatok elhelyezésére és méretére, aminek következtében előfordulhat, hogy magokra vagy csontokra harapunk rá, illetve túl gyakran használjuk az elülső fogainkat.  A gyors rágás ezen kívül fájdalommal is járhat, hiszen a fogszabályozás során a fogak támasztórendszere a folyamatos húzó- és nyomóhatások miatt meggyengül. A fogszabályzó felhelyezése utáni néhány napban a fogak gyakran igen érzékenyek lehetnek, így sokan inkább kerülik a rágást ebben az időszakban. Ez azzal járhat, hogy kiéheztetik magukat és a fájdalom enyhülésével rávetik magukat az ételre. Próbáljuk ezt elkerülni és éhesen is ügyeljünk az evés alapvető szabályaira.

  • Evés közben fogyasszunk minél több folyadékot (lehetőleg vizet), mert ez egyrészt fellazítja az ételt és segíti a nyelést, másrészt így csökkenthető a fogak közé és a fogszabályzóra kerülő szennyeződés mennyisége.

 

Felhasznált források: Sciencedaily, Healthline, Colgate, Yourdentistryguide

'Fel a tetejéhez' gomb