BőrproblémákKozmetikai kezelések

A lábgomba okai és kezelése – Mit tehetünk a kellemetlen viszketés ellen?

twitterFacebook

Sajnos a lábgomba is a népbetegségek közé tartozik, hiszen a felnőttek mintegy 54 százaléka szenved ettől a kellemetlen bőrproblémától. Kialakulásának hátterében különböző gombák elszaporodása áll, melyek leggyakrabban a lábujjakat fertőzik meg, de továbbterjedhetnek a lábkörmökre, a kezekre és esetenként a más bőrfelületekre is, mint például a combhajlat vagy a hónalj. A lábgomba megjelenése általában heves viszketéssel, illetve az érintett bőrfelület kiszáradásával, berepedezésével és hámlásával jár.

A lábgomba kialakulásának okai

A lábgombával járó kellemetlenségeket különböző gombafajok (általában sarjadzó gombák és fonalas gombák) elszaporodása okozza, melyek a bőr felső rétegét fertőzik meg, ami ennek következtében begyullad és részben elhal. A gombák szaporodásához nedves, meleg és sötét környezetre van szükség, így ideális teret nyújtanak számukra a lábujjak és a talp. Emellett a láb van a leginkább kitéve a lehetséges megfertőződésnek, mivel a lábgomba főleg az olyan helyeken terjed, mint a zuhanyzó, uszoda, öltöző, ahol gyakran tartózkodunk mezítláb. Hajlamosító tényező lehet a gombás fertőzések kialakulásában a cukorbetegség és a legyengült immunrendszer is. Ilyen esetekben a lábgomba megszüntetésének előfeltétele az alapbetegség felderítése és kezelése, mert enélkül a bőrfertőzés rövid időn belül kiújulhat.

Kockázati tényezők

A lábgombát bárki elkaphatja, de vannak bizonyos helyzetek, mikor ennek esélye a szokásosnál is nagyobb:

  • Nyilvános uszodák, öltözök és zuhanyzók gyakori látogatása mezítláb
  • Zokni, cipő vagy törölköző közös használata
  • Szűk, zárt cipő viselése
  • Hosszabb ideig nedves lábfej
  • Izzadásra hajlamos láb
  • Sérülés a lábon vagy a lábkörmökön

A lábgomba tünetei

A lábgomba számos problémát okozhat, ezek közül a leggyakrabban előforduló tünetek a következőek:

  • Szúró, viszkető, égető érzés a lábujjak között
  • Viszkető talp
  • Viszkető hólyagok a lábon
  • Repedezett, hámló bőr a lábujjakon vagy a talpon
  • Száraz bőr a talpon, vagy a lábfej oldalán
  • Vékony, vörös, nyersnek tűnő bőrfelület a lábfejen
  • Elszíneződött, vastag és göcsörtös lábkörmök
  • A lábkörmök elmozdulása vagy leválása a körömágyról

A lábgomba diagnózisa

A bőrgyógyász diagnosztizálhatja a lábgombát a tünetek alapján is, azonban, ha nem teljesen biztos benne, hogy azokat gombás fertőzés okozza, végezhet bőrpróbát is. A lábgombásodás kimutatásához leggyakrabban a kálium-hidroxid (KOH) tesztet alkalmazzák. A vizsgálat során a fertőzött bőrből mintát vesznek, majd azt kálium-hidroxidba helyezik, ami elpusztítja a normál bőrsejteket, de a gombát érintetlenül hagyja, így az mikroszkóp alatt könnyen beazonosíthatóvá válik.

Kezelések lábgomba ellen

A lábgomba az esetek többségében vény nélkül kapható, helyileg alkalmazható készítményekkel megfelelően kezelhető, így, ha nem áll fenn egyéb betegség vagy hajlamosító tényező, gyakran a bőrgyógyász is ezek használatát javasolja.

Vény nélkül kapható krémek és gyógyszerek

A leggyakrabban alkalmazott lokális készítmények a következőek:

  • Mikonazol tartalmú krémek (pl. Mycoloson)
  • Terbinafin tartalmú krémek (pl. Lamisil)
  • Klotrimazol tartalmú krémek (pl. Candibene)
  • Butenafin tartalmú krémek (pl. Terbisil)
  • Tolnaftát tartalmú krémek (pl. Digifungin)

Vényköteles gyógyszerek a lábgomba kezeléséhez

Kiterjedt lábgombásodás vagy más betegség megléte esetén a kezelőorvos a kereskedelmi forgalomban kapható készítmények mellett vagy helyett erősebb hatású gyógyszereket is javasolhat, melyek általában vénykötelesek:

  • Helyileg alkalmazható, magas klotrimazol vagy mikonazol tartalmú készítmények
  • Orális gombaellenes gyógyszerek, mint például az itrakonazol (pl. Itragen) vagy flukonazol (pl. Dermic 50-150) hatóanyagú készítmények
  • Magas terbinafin (Lamisil) tartalmú gyógyszerek
  • Lokális szteroid tartalmú gyulladáscsökkentő készítmények
  • Orális antibiotikumok, ha bakteriális fertőzés miatt nyers bőr és hólyagok alakulnak ki

Otthoni módszerek lábgomba ellen

A lábgomba otthoni eszközökkel történő kezelése a mai modern és hatásos gyógyszertári készítmények mellet nem ajánlott, mert sok esetben nem éri el a kívánt hatást, esetenként pedig többet árt, mint használ. Ha ennek ellenére valaki mégis mindenáron ilyesmivel akar kísérletezni, akkor két elfogadható megoldás áll a rendelkezésére:

Szódabikarbóna

A szódabikarbóna gyulladáscsökkentő és fertőtlenítő hatása miatt alkalmas lehet a lábgomba tüneti kezelésére is. Keverjünk el 2 evőkanál szódabikarbónát annyi vízzel, hogy kenhető pasztát kapjunk, majd ezzel alaposan dörzsöljük be az érintett bőrfelületet. Hagyjuk rajta 15 percig, ezután mossuk le. Ezzel a módszerrel enyhíthető a viszketés, de a gombás fertőzés nagy valószínűséggel nem szűnik meg.

Teafaolaj

Az Australian Journal of Dermatology című orvosi folyóiratban, 2002. augusztusában megjelent tanulmány szerint a teafaolaj (Melaleuca alternifolia) 50 százalékos vizes oldata segítségével a vizsgált páciensek 62 százalékánál  sikerrel kezelhető volt a lábgomba. Érdemes lehet tehát megfontolni a teafaolaj otthoni alkalmazását, de előtte kérjük ki  kezelőorvosunk véleményét, mert esetenként a kezelés bőrgyulladást okozhat.

A lábgomba megelőzése

Néhány alapvető szabály betartásával jelentős mértékben csökkenthetjük a lábgomba fertőzés kialakulásának esélyét:

  • Mindennap alaposan mossunk lábat szappannal és fordítsunk külön figyelmet a lábujjak közötti részek tisztítására
  • Lábmosás után használjunk gombaellenes port
  • Ne használjunk közös zoknit vagy törölközőt másokkal
  • Nyilvános zuhanyzókban, öltözőkben, strandon és uszodában mindig viseljünk papucsot vagy szandált
  • Hordjunk légáteresztő anyagból készült zoknit
  • Váltsunk zoknit, ha a lábunk megizzadt
  • Otthon legyünk mezítláb, hogy a lábunk kiszellőzhessen
  • Ne viseljünk szoros, zárt cipőt
  • Használjunk legalább két pár cipőt és hordjuk őket naponta felváltva, hogy legyen idejük kiszáradni

A lábgombásodás lehetséges szövődményei

Allergiás reakció

Esetenként előfordulhat, hogy a lábgomba allergiás reakciót vált ki a szervezetben. Ennek leggyakoribb tünete a fertőzött bőrfelület felhólyagosodása.

A lábgomba kiújulása

Ha a fertőzést okozó gombákat nem sikerül teljes mértékben kiirtani, a lábgomba idővel visszatérhet

Másodlagos bakteriális fertőzés

A lábgombával fertőzött bőrön egyes esetekben baktériumok is elszaporodhatnak, ami gyulladás kialakulásával járhat. A felülfertőződés tünetei általában a fájdalom, a láz, a láb duzzanata és a bőr gennyesedése. Súlyosabb esetekben a bakteriális fertőzés átterjedhet a nyirokerekre és nyirokcsomókra is (lymphangitis).

'Fel a tetejéhez' gomb