HasplasztikaTestkezelések

A hasplasztika kockázatai és a szövődmények előfordulásának aránya

twitterFacebook

Az Amerikai Plasztikai Sebészek Társaságának (ASPS ) folyóiratában, 2015 novemberében megjelent jelentés szerint, a napjainkban népszerű plasztikai műtétek közül a hasplasztika esetében a legmagasabb a kezelés után előforduló komolyabb szövődmények előfordulásának kockázata. A jelentést Dr. Julian Winocour és kollégái készítették országos (USA) biztosítási adatok alapján. Az elemzés során 25.000 olyan, 2008 és 2013 között végrehajtott hasplasztikát vizsgáltak, melyek után a pácienst valamilyen szövődmény kialakulása miatt kezelték.

A hasplasztika kockázatai és a szövődmények előfordulásának aránya

A vizsgált adatok alapján a hasplasztikán átesett páciensek 97 százaléka nő volt és közülük 65 százalék esetében olyan kombinált műtétet hajtottak végre, ahol a hasplasztika mellett, vele egy időben más plasztikai műtétet is végeztek, például mellplasztikát vagy zsírleszívást. A hasplasztikához köthető súlyosabb szövődmények jelentkezésének aránya 4 százalék volt, ami jelentősen magasabb, mint a plasztikai műtétek összességére jellemző 1,4 százalék. A leggyakrabban előforduló komolyabb szövődmény a vérömleny (hematóma) volt, melyet a fertőzések, a vérrögképződés és tüdőproblémák követtek.

A hasplasztika szövődményei és a kombinált műtétek

A jelentés szerint a hasplasztika kockázatait nagymértékben befolyásolhatják a vele egy időben végzett más plasztikai műtétek. Összehasonlítva a hagyományos hasplasztikát és a kombinált műtéteket az látható, hogy míg előbbi esetében a szövődmények előfordulásának aránya 3,1 százalék, addig azt más beavatkozásokkal együtt végezve, mint a zsírleszívás vagy a testkontúr kezelés, ez a szám már 10,4 százalékra emelkedik. A kutatás szerint az egyéb tényezők figyelembevételével ez azt jelenti, hogy a kombinált műtétek relatív kockázata a súlyosabb szövődmények tekintetében 50 százalékkal magasabb, mint az önállóan végzett hasplasztika esetében.

A hasplasztika egyéb kockázati tényezői

A vizsgálat szerint további kockázati tényezőt jelenthet még a páciens neme, életkora és testsúlya is. A súlyosabb komplikációk előfordulása gyakoribb a férfiaknál, az 55 évesnél idősebb és az elhízott betegeknél. Érdekes módon a műtétek szempontjából két legnagyobb rizikófaktornak tartott tényező, a cukorbetegség és a dohányzás esetében a tanulmány nem mutatott ki jelentős eltérést a szövődmények előfordulási arányában. Ez a készítők szerint elsősorban annak köszönhető, hogy a plasztikai sebészeti gyakorlatban a kezeletlen cukorbetegek számára nem ajánlják a hasplasztikát, illetve a dohányosok számára a műtétet megelőző és az azt követő hetekben szigorú füstmentes időszakot, vagy teljes leszokást írnak elő.

Konklúzió

A hasplasztika a hatodik legnépszerűbb plasztikai műtét az Egyesült Államokban, amit az is jól mutat, hogy csak a 2014-es éveben 117.000 ilyen beavatkozást hajtottak végre. Növekvő jelentősége részben annak is köszönhető, hogy egyre gyakrabban képezi részét az orvosi okokból indokolt, nagy mértékű testsúlycsökkentést követő testkontúr kezeléseknek. Általánosságban elmondható, hogy bár a hasplasztika kockázatai alapvetően magasabbak, mint ami más plasztikai műtéteknél tapasztalható, de a súlyosabb szövődmények előfordulása csökkenthető a műtét típusának megfelelő megválasztásával és a páciens életkorának és egészségügyi állapotának figyelembevételével.

Hasplasztika előtte utána képek és információk

hasplasztika-elotte-utana-kepek

'Fel a tetejéhez' gomb